10 JanExit Through The Műcsarnok

Kicsit azért szomorú, hogy a szép emlékű Ragad Art óta a lazán legjobb hazai street artos kiállítást némileg beárnyékolja a Műcsarnok masszív kavarása, amiről ugye itt volt szó bővebben, főleg, hogy még a végén is annyi mód lett volna, hogy jól jöjjenek ki a dologból. Ahelyett, hogy gyakorlatilag lehülyéznek tizenikszezer embert, meg a médiát, vagyis mindenkit aki feltételezte, hogy a Banksy Tárlat Banksy műveket rejt majd, mondhatták volna, hogy bocsi, elszúrtuk a behirdetős kampányt, vagy, hogy sorry, nem így terveztük, csak nem jöttek össze a dolgok, DE, helyette viszont próbálunk valami hasonlóan ütőset összehozni, így felkérjük a hazai street art színe-javát, hogy dekorálja ki nekünk a helyet, úgy, hogy senkinek oka ne legyen panaszra.

Mert igazából ez történt, meg ezt kapjuk: egy baromi ütős magyar street art körképet, egy kis graffitivel színesítve. Már a Műcsarnok Mélycsarnok néven futó alagsori részéhez vezető átjáróban is Miss kk babák, GG, Info, Halr és társaik festményei, plusz faltól-falig graffitik fogadnak minket és lent ez még fullextrásabban folytatódik tovább. Főleg a kisebbik vetítőterem előtti szobában, ahol az egész falas festényektől a kis rajzokig és matricákig van minden, míg a terem melletti folyósón inkább az elborultabb festményeké lett a főszerep. Itt-ott vannak még további maricák, némi utcahangulat tagekkel, plusz a kávézó és a gift shop közt pár Banksy másolat keretben.  A vicces az egészben, hogy az, ami elvileg a lényeg, vagyis Banksy és az Exit Throught The Gift Shop feliratos vetítése kb. statisztaszerepet kap az elvileg csak körítésnek szánt, falakat borító hazai melók mellett, még akkor is, ha két teremben is Banksy filmek mennek. A hátsóban vetítik a tényleges mozifilm, elől egy kisebben pedig egy kis rövid, kedvcsinálós összefoglaló fut beőle, plusz három Banksy dokumentumfilm / videóválogatás.

Tehát az elvileg az angol street art zseniről szóló és a nevével eladott tárlat helyett egy pokoli jó, a hazai mezőny legjobbjai közül sokakat felvonultató bemutatót kapunk, ami a maga nemében igazából majdhogynem történelminek is nevezhető, mivel nem gyakori, hogy ez a műfaj itthon a legnagyobb, legelismertebb múzeumok egyikében bukkanjon fel. (Ha jól emlékszem korábban csak az Iparművészetibe jutott be a street art / graffiti, még 2010-ben, az akkori PortfolioPointsnak köszönhetően, de ott sem kaptak ennyire szabad kezet az alkotók.) És ha ez a tény, meg maga a tárlat valamennyire is hozzájárult ahhoz, hogy egy pár ember agyából törlődjön a graffiti/street art = vandalizmus képlet, akkor már megérte az egész.

Mindez mindössze háromszázas belépővel, még január huszadikáig. Ha valaki eddig nem látta még, akkor pótolja mindenképpen, mert tényleg érdemes. És zárásnak a lényeg, a képek:































Ez a tábla pedig kint, hasraborulva hevert a múzeum lépcsőjén.

6 Responses to “Exit Through The Műcsarnok”

  1. Ez naggyon jó.

  2. Dr. Nyolcker says:

    A 10., 11., 14. képeken szereplő pofát (vagy az azt gyártó művészt) hogy hívják? Már láttam az utcán is meg a nevét is tudtam de nem ugrik be.. :)

  3. Dr. Nyolcker says:

    Fúú köszi! Rohadt jó a blog amúgy :)

  4. Case says:

    Köszi! :)

  5. Gabi says:

    Szerencsére ma még el tudtam menni erre a kiállításra és nagyon tetszett! :D Valaki meg tudja mondani, hogy az a mosolygós fej mit jelent? (A két szem N és T, az orra meg C)

RSS feed for comments on this post. And trackBack URL.

Leave a Reply