06 AprPortfolioPoints 2011 – programok

A pár nappal ezelőtti poszt óta a kezembe akadt a rendezvény full-extrás programfüzete és, mint kiderült, lesz még egy-két, a street arthoz így-úgy kapcsolódó esemény.
Amiről ugyebár már szó volt, az a Paint Club selejtező, az Eiffel téren, az U26 nevű helyen, valamint a Shopp! graffitis kiállítása, melyről a programfüzetből kiderült, hogy szerencsére nem csak pár napig, a rendezvény ideje alatt tart nyitva, hanem egészen május 30-ig meg lehet majd nézni.

Ezeken kívül lesz még a Merlinben egy érdekes projekt, ahol 16 művész (köztük GG, Drez, Horror Pista és a Kulocity-s Stark Attila) lesz “konkrét, megoldásra váró helyzet elé állítva”, amiből mindeki a saját stílusában hoz majd ki valamit. A dátum itt is április 21, az időpont este 20:30, zenéért DJ Giattio, Mr. Hi és Eyto felel, a kiállított munkák pedig május 6-ig lesznek láthatóak a Merlin kávézó részében.

A másik nagyobbszabású project, a Tűzfalrehab (amiről a weboldalt helyettesítő facebook-os profilban szó sincs, amennyire láttam), az egész rendezvénysorozatot szervező Suppré-Neopaint csapat nevéhez fűződik majd, akik a Király és Kazincy utca sarkán levő játszótér hatalmas tűzfalát festik majd le. Ebben az egészben igazából csak annyi a furcsa, hogy tavaly nyár elején volt már erre egy kezdeményezés Élő Tűzfalak néven, amikor a Múzeumok éjszakáján mutattak be öt lehetséges képet a közönségnek, melyek közül, az egy hónapig tartó szavazás után végül kiválasztottak egyet és már a festés időpontját is kitűzték: úgy volt, hogy szeptemberre készül el a munka, de aztán az egészből, ki tudja miért, mégsem lett semmi. Szóval most, az akkor megszavazott kriszkraksz helyett kerül fel egy alapértelmezett Windows háttér felhős, zöldmezős, kék-eges óriásfestmény. Hivatalos átadás április 21, este nyolc.

Persze ezeken kívül is lesz még egy halom igéretes program, sok tucatnyi olyan grafikus, fotós, festő és designer bemutatóját nézhetjük meg szerte a városban, akiknek a munkáival egyébként nem igazán találkozhatunk, szóval ajánlott beszerezni egyet a programfüzetből és átbogarászni. Az április 19 és 23 közt tartó rendezvényszériához ezek mellett még egy party is tartozik két angol hip-hop DJ-vel (DJ Format és ) és hazai erőkkel (Suhaid és Goodfellaz) 22-én, az A38 Hajón, valamint Pécsen is lesz egy sor esemény, melyek közül, a címszavak alapján a Zion nevű helyre lesz majd érdemes ellátogatni, ahol “Graffiti szemle – Graffiti Kupa 2011 alkotásai” címen lehet majd megnézni az április elején tartott graff festésen készült cuccokat.

És a végére még az eseménysorozat promó videója:

One Response to “PortfolioPoints 2011 – programok”

  1. […] cikkajánló következik: tegnap jelent meg a hg.hu-n egy nagyon korrekt írás a többek közt a PortfolioPoints rendezvényekért és a TűzfalRehab projektért is felelős Suppré-Neopaint csapatnak az […]

RSS feed for comments on this post.