19 JulKultiplex 3 – után

A klub a 2008 eleji bezárása és a végső elmúlás közti időben egy ideig fura, tetszhalott állapotban leledzett: a jogi viták és hercehurcák miatt a kerthelység bárpultja még üzemelt egy ideig, de be már csak a folyton a bejáratnál őrködő, az önkormányzati oldal által odatelepített mázsás biztonságiak miatt se nagyon ment senki, a Tilos Rádiónak viszont megállapodása volt a tulajdonosokkal, hogy amig nem találnak új helyet a stúdiónak és azt fel nem készítik a költözésre, addig maradhatnak, így nekik végül egészen május végéig innen szóltak még az adásaik. Az ő költözésük után nem sokkal azonban tényleg megindult a bontás és hamarosan csak pár elszórt tégla maradt a ledózerolt épület helyén… és maradt ez így mind a mai napig. Bő egy hete jártam arrafele utoljára és az időközben odanőtt gazokon kívűl semmi nem változott a hatalmas, körbekerített placcon, csak a tér egy távoli pontján bóklászott pár jómunkásember, jelezve, hogy azért folyik itt valami munka, csak látszatja nincs egyelőre semmi. De legalább a falra felkerült időközben egy új festmény.
Szóval így múlt el a hibái ellenére is hőn szeretett klub dicsősége. Szerencsére azóta lett kvázi-utódja a Dürer Kert formájában, amiről a dekorja kapcsán nemrég szintén volt itt szó ugyebár, a streetartosok által kidíszített romkocsmákat és egyebeket bemutató sorozat meg hamarosan folytatódik majd, mert téma szerencsére van hozzá bőven.

A bejárat, nem sokkal a bontás előtt:

A ledózerolt Kulti helye és a bontásnak köszönhetően előtűnt kis festmény az épület egykori tetejéről:

Az egykori kerthelység környéke:

És a jelenlegi állapot az új festménnyel:

Comments are closed.