27 OctKöltözés, restart, ilyesmik.

Biztos feltünt mindenkinek, aki bármilyen szinten és gyakorisággal követi a blogot, hogy az utóbbi időben, nos.. finoman szólva is kevés poszt volt. Ennek oka egyrészt tartós és krónikus időhiány volt, másrészt pedig az, hogy már hónapok óta függőben volt, hogy az egész blog mindenestül elköltözik más szerverre és ez előtt annyira már nagyon nem is akartam felpakolni új anyagokat.
No, de ami a lényeg: a költözés, több halasztás után és némileg problémásan, de megtörtént, szóval most már az új, jobb és sokkal barátibb szolgáltatónál hosztolódik a blog az eddigi rideg, nagyüzemi hely helyett. Plusz az időhiány is mérsélődött, így végre visszatér a StreetArtBP a normális kerékvégésba, egy raklap új anyaggal (tavasz óta eléggé fasza dolgok kerültek a falakra a városban, vagyis van mit behozni, plusz még vidéki anyagok is vannak raktáron). Újrakezdésként egy adag friss kép jön majd a Filatoriról holnap este, aztán jön a poszt dömping!

És még egy apróság: majd idővel lesz némi layout váltás is (elvágre is azóta nem változott a blog kinézete mióta beindult, szóval ideje van már némi ráncfelvarrásnak), most egyelőre csak annyi változik, hogy az eddig 500 pixelre méretezett képek helyett 800 lesz a standard, automatice 550-re lehúzott preview képekkel, szóval majd mindenre érdemes lesz klikkelgetni nagyobb verziókért. A nagyobb képek (panorámafotók, ilyesmik) meg persze továbbra is akkorában lesznek fent, hogy ne nagyítóval kelljen őket bogarászni a részletekért.

(És végül: köszi a türelmet a kihagyás alatt!)

One Response to “Költözés, restart, ilyesmik.”

  1. Ex1D says:

    Köszönjük! Soha ne hagyd abba! :)

RSS feed for comments on this post.