19 AprPortfolio Points – 2012, tavasz

Hivatalosan április 21-én, azaz most szombaton kezdődik a Porfolio Points eseménysorozat tavaszi kiadása (de valójában már szerdán elkezdődtek a kiállítás megnyitók), ahol szokás szerint megint lesz pár streetart közeli téma is. Nézzük:

A megnyitó party a Gödörből Akváriummá avanzsált klubban lesz szintén szombaton, a francia DJ Cam főszereplésével, a központi kiállításnak pedig a mellette található Design Terminal ad otthont (aminek eddigi működése, nomeg az előélete eléggé felemás emlékű), ahol már rögtön kezdődnek is a minket érdeklő dolgok, merthogy itt, sok mindenki más mellett Nikon, Hoek, a Suppré-Neopaint csapat és a néha streetartosként is ügyködő Jakócs Dorottya aktuális munkáit is megnézhetjük majd.

Emellett igazából két olyan program lesz, ami úgy igazán témánkba vág: a Forma designshopban (Ferenciek tere 4) budapestavantgarde Petyka, a Rododendronban (szintén designshop – Semmelweis 19) pedig a leginkább a bajszos piritósos matricáiról ismert Aman állít ki. De lesz még Stark Attila két másik művésszel együtt a Printában, pólótervek by Mr. E a Shopp!-ban, plusz egy csomó grafikus, festő, tervező, fotós, miegymás kiállításai szerte a városban. Ráadásul nem csak Budapesten, hanem vidéken is, Pécsen példul Mista munkáit nézhetitek meg a Nappali Bárban.

A záróesemény és a Design Terminálos kiállítás vége április 27-én lesz Minimal Terminal fedőnév alatt (Isu, Subotage és Vaspoeri főszereplésével), de az egyéb helyek nagy részén még májusban is bőven tartanak a programok. Részleteket a programfüzet online verziójában, vagy a facebookon találtok. Kis képes, színes-szagos beszámolókat pedig majd itt, a jövő héttől.

(Jakócs Dorottya @ Design Terminal)

One Response to “Portfolio Points – 2012, tavasz”

  1. […] zár a Portfolio Point központi kiállítása a Design Terminálban, ha valaki nem látta még, akkor gyorsan szaladjon […]

RSS feed for comments on this post. And trackBack URL.

Leave a Reply