12 MarLe a falfirkákkal! – Anti-Graffiti Group

Az utóbbi pár évben a Szeretem Budapestet Mozgalom már többször igyekezett egybemosni a városvédelmét és a graffitiellenességet, a legújabb, a Budapest Szíve társasággal összehozott akciójuk, aminek a végtelenül fantáziadús Anti-Graffiti Group nevet bírták adni, azonban minden eddiginél elképesztőbbre és bugyutábbra sikeredett. A városban is van kint pár plakátjuk itt-ott, de indítottak a kezdeményezésüknek egy facebook oldalt is, ahonnan kiderül, hogy eddig két megmozdulással sikerült előrukkolniuk. Az egyik, hogy indítottak egy pályázatot, amire egyperces, mobillal készített videókkal lehet jelentkezni, melyek témája, hogy “hogyan véded környezeted, mit tennél a graffitik ellen.” Másrészt pedig már jópár gimnáziumban tartottak/tartanak “Anti-Graffiti órákat”, ahol végtelenül unott, vagy éppen a dolog abszurditása miatt hitetlenkedő diákoknak igyekeztek elmagyarázni, hogy pl. mi az a “10 ok, amiért nem cool graffitisnek lenni”. Mindezt többek közt valami barátokköztös celeb előadásában, a WWFtől lopott összetagelt jegesmedvés képpel illusztrálva (aminek az eredeti mondanivalója persze teljesen más volt, de sebaj).

És ezt az egészet annyira irritálóan naív nyelvezettel és hozzáállással nyomják az olvasó arcába, hogy az ember önkéntelenül elgondolkodik, hogy vajh csak arról van szó, hogy úgy gondolják, hogy ezzel a hol gügyögős, hol kétségbeesetten lazáskodni igyekvő nyelvezettel lehet megszólítani a fiatalokat, vagy maguktól, alapjáraton ilyenek? (Igazából nem tudom melyik opció az ijesztőbb.) Viszont az eddigi reakciók alapján nagyon nem jött össze a kezdeményezés. Kifejezetten szórakoztató bóklászni az oldalon és látni, hogy a kommentek háromnegyede érezhetően hüledezik ettől a hülyeségfolyamtól, vagy éppen igyekszik felvilágosítani a kezdeményezés mögött állókat (akik rendre a saját bejegyzéseikre dobálják a likeokat, különböző nevek alatt, ha már más nem teszi meg) arról, hogy helló, ne rakjunk már egyenlőségjelet a graffiti és a firkálások közé, meg, hogy mennyire abszurd dolog a falfirka kriminalizációja, aminek köszönhetően manapság tényleg többet lehet kapni azért ha húzunk két vonalat a falra, mintha félholtra verünk valakit, betörünk ide-oda, vagy elsikkasztunk párszáz millát.

A legszomorúbb az egészben meg persze az, hogy egy ilyen kezdeményezésnek nem feltétlen kellene ilyen agyzsibbasztóan ostobának lennie. Mert azzal azért tisztában van mindenki, hogy a város agyatlan szanaszéjjel taggelése rossz-csúnya-nemszabad, gond, probléma, tenni kell ellene, de miért így kell ezt? Ilyen végtelenül bárgyú és szemellenzős módon?

Taggeljen ön is (c) WWF jegesmackót!

I Like Me

Tipikus gyerekszoba

One Response to “Le a falfirkákkal! – Anti-Graffiti Group”

  1. […] pár napja emlegetett, egészen elképesztő Anti-Graffiti Group által meghirdetett videós versenyre én is […]

RSS feed for comments on this post. And trackBack URL.

Leave a Reply