28 OctRoham Bár

A budapesti kocsmákat és más szórakozó és egyéb egységeket sorra vevő sorozatban most következzék az a hely, aminek, az eddigiekkel ellentétben nem csak a dekor miatt van köze a street art témához. A Roham Bár (VIII. ker, Vas utca 16.) mögött, ahogy nevéből is megtippelhető, a Roham magazin stábja áll, élén azzal a Stark Attillával, aki még sok-sok éve a városszerte egy halom helyen még most is látható majmos falfestményeivel vált ismertté, majd később a két Kulo City könyvet is jegyezte. Maga a hely többfunkciós, van persze mindenekelőtt egy galériájuk, valamint bárpult, ücsörgős, chilles rész és egy kis koncertterem is. A programok ennek megfelelően meglehetősen sokszínűek szoktak lenni, első sorban koncertekkel, kiállításokkal, de volt itt már lemezbörze is, meg még ki tudja mi más. És ami nekünk a lényeg: a falakról mindenhol a Kulo Cityből ismert figurák néznek vissza ránk. Bővebb infó, megminden a weboldalukon, a street art kocsmatúra pedig hamarosan folytatódik majd tovább egy hétkeres hellyel, amire egészen véletlen akadtam rá a nyár vége felé.

És a végére a nem igazán impozáns bejárat:

Comments are closed.