10 SepSziget

Az idei standardul egynapos Szigetes látogatásom (ami most egyébként szombatra esett az aznapi koncertek miatt) előtt nem hittem volna, hogy kint bármi streetartos, graffitis programot találok majd, de aztán mégis. Először az egyik infótáblán szúrtam ki, hogy a Civil Sziget részben vagy egy Street Art Sector néven futó hely, de ezt délután már nem volt idő megnézni, mert sietni kellett a Nagyszínpadhoz, ami mögött viszont, mint kiderült, egy hosszú, ideiglenes graffitis fal lett felhúzva, aminek az egyik oldala a látogatók által elkövetett rajzokkal, feliratokkal volt tele, a másikon pedig pár ismertebb hazai graffitis, streetartos cuccai voltak.

Csak később estefele keveredtünk vissza a Civil részbe, ami ekkorra már nagyrészt zárva volt, de szerencsére a streetartos sátor pont a kevés kivételek egyike volt, szóval elidőztünk ott egy kicsit, segitettünk becuccolni a padokat, asztalokat, nomeg persze körbe is néztünk közben. Olyan volt az egész, mint valami streetart gerilla csoport ideiglenes főhadiszállása: mindenhol matricák, stencilek, festéknyomok, filctollak, festékeskannák, egy tv-n a témába vágó képek pörögtek, a sátor előtt pedig “csinálj te is matricát” workshop volt, persze a szükséges alapanyagokkal felszerelve, valamint egy jókora, fotókkal kiegészített térkép a Hajógyári sziget graffitis helyeiről. Nem tudom, hogy korábban volt-e ilyen a Szigeten, mert a Civil részt nem nagyon szoktam megnézni alaposabban, de a kezdeményezés nagyon jó, szóval remélem jövőre is lesz valami hasonló.

A FAL:

ÉS A SÁTOR:

ez meg csak úgy, bónusznak:

Comments are closed.