14 JulTokió

Visszatértem a világ túlsó feléről, ahol szomorúan vettem tudomásul, hogy a világ egyik legnagyobb és Japán legrégebbi és leghíresebb legálfala, a yokohamai Sakuragicho vonatállomás sínei mellett húzódó árkádsor immár a múlté. A kb. egy kilóméteres, 3.5-4 méter magasságú árkádsoron, ahol nem csak a falakat, hanem a tartópilléreket is sokszor évtizedes, a helyi és nemzetközi graffitisek legjobbjai által összehozott festmények borították, szinte nyoma sem maradt annak, hogy mi volt ott még nemrégiben is. A falakat lecsiszolták, az oszlopokat átkenték steril szürkére, ráadásul azért is érthetetlen számomra a dolog, mert míg sokáig csak amolyan hallgatólagos beleegyezéssel lehetett ott festeni, pár éve hivatalosan is legálissá tették a helyet. Az meg pláne dühit, hogy ez a számomra totálisan értelmetlen barbárságnak tünő akció ránézésre nemrégiben történhetett, szóval nem sokkal késtem le a lehetőséget, hogy végigfotózzam a falat. Csak a földön látható festékfoltok, valamint az átfestésből kimaradt átjárókban és a sínek hátsó falán megmaradt pár régi, kopottas graffiti árulkodik arról, hogy mi volt ott. Szerencsére azért online elég jól van dokumentálva a fal eredeti állapota, szóval meg lehet nézni, hogy mi is az amit elpusztítottak.

Tokióban viszont nem túl izgalmas a graffiti és street art helyzet. Matricákból mondjuk elég jók vannak, tag alig (mondjuk ezt bánja a fene), komolyabb graffitiket, leszámítva egypár, nagyrészt a metrósínek melletti és többnyire QP-től származó régebbi cuccot, szinte csak legális helyeken, boltok, parkolók és lakóházak tűzfalain lehet találni. Persze esélyes, hogy vannak még jó graffitis helyek ott (példul a nagyobb folyó hídjai alatti falakon tudom, hogy lehet találni egy csomó mindent), de annyira a Sakuragicho-ra koncentráltam, nomeg annyira az utolsó napokban jutottam el oda, hogy nem volt idő már utánakeresni a többi helynek. Azért egyszer majd összerakok egy galériát az ott fotózott dolgokból, izelítőnek pedig egy Kami és Sasu fal Shibuya negyed északi részéről:

3 Responses to “Tokió”

  1. mistar says:

    Tokióban viszont nem túl izgalmas a graffiti és street art helyzet.
    Ezzel nemertek egyet…masfel eve voltam es eleg finom volt a helyzet.
    Jobb mint egy Nemet felhozatal.

  2. Case says:

    Nem azt mondtam, hogy rossz, csak én valahogy többet vártam. Matrica van egy csomó és akadnak nagyon jók, de másból kevés van… én valahogy kicsit többre, meg változatosabbra számítottam, de miután azóta végigbogarásztam a két hét alatt lőtt képeket, rájöttem, hogy azért így is összegyült egy elég masszív anyag. :)

  3. Geen says:

    Hello!
    Tudnátok nekem ajánlani vkit, aki pénzért bp járdáira megtervezne egy 3d-s képet, és kivitelezné is?:) emailben is válaszolhattok/ jelentkezhettek: szgeena@gmail.com köszi

RSS feed for comments on this post. And trackBack URL.

Leave a Reply