30 AprSzeretlek Budapest! – Graffiti Jam az Árkádban – képek

Tegnap lezajlott a tematikailag Budapest körül forgó graffiti jam az Árkád bevásárló központban és, ahogy az előzetesen is ismert névsor alapján is sejteni lehetett, nagyon komoly munkák születtek a műfaj iránt érdeklődőkből és az áruházból áttévedt vásárlókból álló közönség szeme láttára. Mikor hat körül ott jártam, egy kivételével az összes festmény készen volt, és habár a zsűrizést sajna már nem tudtam megvárni (ha valaki tudja a végeredményt akkor kommentben írja meg légyszíves!), az elkészült munkákra az Árkád facebook oldalán is lehet szavazni, azon belül is itt. Szintén ott akadtam rá egy, az ATV tegnapi hiradójához vezető linkre, amiben szó van az eseményről (a kisszínesek közt, a végefelé), szerencsére teljesen korrekt tálalásban, úgy, hogy valószínűleg a nézők számára is lejött belőle az, ami az egész rendezvény mondanivalója volt, hogy a graffiti és a rongálás közé nem lehet egyenlőségjelet tenni, bármennyire is próbálkoznak ezzel egyesek. Kiváló kezdeményezés, reméljük lesz majd valahogy-valahol folytatása, az Árkádnak pedig respect, hogy a szervezők rendelkezésére bocsátotta a helyszínt.

Update:
A helybenzsűrizős verseny végeredménye (kösz az infót!):
1. Nikon One
2. Hoek
3. Fork





























5 Responses to “Szeretlek Budapest! – Graffiti Jam az Árkádban – képek”

  1. Petyka says:

    Case, remek fotókat lőttél és ismét köszönjük a cikket! :) Sajnálom, hogy tegnap nem találkoztunk személyesen. Az első három fődíjas:
    3. Fork
    2. Hoek
    1. Nikon One

  2. Case says:

    Az infót köszi, a találkozót majd valamikor pótoljuk, a szervezéshez meg utólag is gratula, maga a kezdeményezés is nagyon jó volt, meg a végeredmény is. :)

  3. Petyka says:

    Köszönöm az elismerő gratulációd! :)

  4. amorfart says:

    ….Szívből Gratulálunk Mindenkinek!Igazán színvonalas melók születtek!…Ütött is az ideg , hogy nem lehettünk itthon.XD….

  5. diov says:

    Szia, írtam neked mailt, remélem megkaptad.

RSS feed for comments on this post.