20 DecNefelejcs

Még októberben készítette a Merge Invisible csoport (azaz Ipek, és a 1000% csapatból is ismert TorzMerev) azt a murált, ami nálam az év legjobb köztéri legál festése cím egyértemű befutója. A munka a nyolckerben, a Kisfaludy utcában található egy foghíj telken (megkerülitek a Corvin mozit balfele, befordultok a Kisfaludyba és ott lesz jobbra, a második sarok után) , ami elvileg a helyi polgármesteri hivatal parkolójaként funkcionál, de valójában teljesen üres. A festés önkéntesek bevonásával és a Ludwig Múzeum támogatásával folyt, a végeredményt pedig amellett, hogy önmagában is jól néz ki, igazából a háttérsztori teszi igazán izgalmassá. Merthogy a falakra került ház-keresztmetszet, archívumok és volt lakók emlékei alapján több-kevésbé a bontás előtti állapotokat követi és így a maga módján a régen ott állt épületnek és lakóinak állít emléket és megidéz egy letünt, a környéken folyó bontások miatt már nyomokban is egyre kevésbé megtalálható korszakot.

A bal oldal az eredeti tervek szerint kicsit absztraktabb lett volna (kép legalul) és amolyan falra festett leltárként mutata volna be a régi epületet, de végül ez is a másik oldal keresztmetszetes megoldását követte. Nekem az a verzió is tetszett, de a kész munka is hibátlan lett, a lényeg pedig, hogy végre van egy olyan igazi nagy köztéri  legál-murál a városban, ami túlmegy a nagyon közönségbarát (vagy annak vélt) képi megoldásokon és a kreativitás mellett ráadásul még mondanivalója is van.





És az emlegetett eredeti terv (a kép innen lopva):

Plusz egy making of videó a készítőktől:

4 Responses to “Nefelejcs”

  1. Ez nagyon tetszik. :D Még ilyet akarok. :D A saját házamra is! :D

  2. Case says:

    Ha jól tudom tervben van, hogy lesz még folytatása a projektnek. :)

  3. […] korábbi, a csoporthoz kapcsolódó meló a blogból: Nefelejcs projekt, Roham Bár, Mumus, Tűzraktér nagyterem, Dorottya utca , Kultiplex (alsó két kép), Bubi Feszt, […]

RSS feed for comments on this post.