10 JanRagad Art

Szombaton lezajlott az eddigi talán legnagyobb hazai matricás-stenciles-plakátolós megmozdulás, a Ragad Art Kiállítás néven futó egész napos rendezvény a Tűzraktérben, aminek keretein belül valami egészen elképesztő mennyiségű cuccal pakolták tele az egész épületet a résztvevő alkotók és a szervezők. Maga a kiállítás az udvarban rögtön balra levő kávézó és galéria részlegben kapott helyt és a belső terem teleplakátolt fala, valamint egy sor matricákkal teli tábla és néhány kifüggesztett kép volt a főattrakció, de bőven jutott anyag a bejárathoz és udvarra, valamint a főépület első egy-két emeletére is, de érdemes volt a hely legeldugottabb sarkait is átbogarászni, mert szinte bárhol kisebb-nagyobb matricákra lehetett akadni.

Maga a program hivatalosan háromkor kezdődött, amikor igazából még nem nagyon volt semmi, de így legalább volt bőven idő végigjárni az egész épületet, próbálva megtalálni az összes zugot, ahova került a munkákból. Ezeket részben az utcákról már ismert hazai alkotók követtek el, részben pedig a világ minden tájáról küldtek a őket a szervezőknek a streetartos művészek, szóval rengeteg olyan matricát és plakátot lehetett találni, amibe itthon garantáltan nem fut bele máshol az ember. Négytől kezdődött a vetités a régen iskolaként működő épület ex-tornatermében, de ez végül nekem kimaradt, mivel az első film, a Banksy féle Exit Through The Gift Shop helyett inkább folytattam a hely végigbogarászását és a fotózását, a második pedig, ami elvileg valami rövidebb streetartos dokumentumfilm lett volna, valami technikai gebaszok miatt elmaradt.

Hattól ugyanitt kezdődött egy kerekasztal beszélgetés hazai streetartosokkal, ami nagyon családiasan indult, max. tizenöt fős közönséggel (a végére mondjuk szerencsére már egész sokan befutottak) és kicsit túl csapongó és kaotikus volt, köszönhetően annak, hogy nem igazán volt ott senki, aki irányította volna az eseményeket, vagy készült volna pár kérdéssel és témával. Emiatt inkább volt az egész olyan, mint valami kötetlen csevegés a négy jelen velő streetartos (a Wombat Power cuccok felelőse, Info, a Madaras kisasszony és GG, akik közül igazából majd’ végig az első kettő vitte a szót) és két tanár úr néven emlegetett úriember közt (a résztvevőket egyébként vagy be sem mutatták, vagy ha igen, akkor valamikor nagyon az elején, a beszélgetés kezdete előtt, de én mindenesetre lemaradtam a dologról). Mondjuk így sem volt ez rossz, meg felmerült egy csomó érdekes téma, de azért többet is ki lehett volna hozni a dologból egy kicsit szervezettebb módon, nomeg sajna pont amikor kezdett jobban belendülni a beszélgetés, akkor bukkant fel az egyik szervező, hogy idő van, odaát mindjárt kezdődik a hivatalos kiállítás-megnyitó… Ami igazából csak annyiból állt, hogy a Vam Design Ceteres akciója miatt elhíresült Sugár János tartott egy rövidke beszédet kultúrcenzúráról és egyebekről, amiből megint csak az jött le, ami részben az előtte levő beszélgetésből is, hogy az egyik legérdekesebb dolog az egész streetart jelenséggel kapcsolatban az, hogy mennyire mást lát bele mindenki, mind a készítők részéről, mind pedig a másik oldalról.

A jó, de kicsit felemásra sikerült főbb programok mellett volt pár olyan apróság is, ami nagyott dobott a rendezvényen, főleg azzal, hogy még interaktívabbá tette az egészet: volt matricaturi, vagyis egy asztal teleszórva, menetközben hol fogyatkozó, hol gyarapodó ragacsokkal, ami körül mindig akadt pár, a kupacban átszellemülten kutakodó ember, volt matricakeresős játék három kérdéssel, aminek a megfejtéséhez végig kellett járni az egész helyszínt és ami talán a legérdekesebb volt, hogy még délután is bőven kerültek fel új dolgok a falakra, így sokszor élőben lehetett látni, hogy hogyan is folyik a matricázás, plakátolás, stencilezés. Mondjuk a délutáni programokon érdeklődőből lehetett volna több is, de azért pangás így sem volt szerencsére, a hivatalos megnyitó környékén pedig már beférni is alig lehetett a galériába. Én ezután leléptem, de még ekkor is folyamatosan érkeztek az újabb emberek, mivel ugyebár az egész éjszakás party még csak ezután kezdődött.

Szóval a pár kisebb hibával együtt is bőven jól sült el a rendezvény, ennél jobb évkezdést nehéz lenne elképzelni, szóval remélem az egész év ilyen lesz, még több kiállítással és egyéb ezzel-azzal, mint tavaly. Maga a Ragad Art Kiállítás a jelenlegi formájában még nagyjából három hétig lesz nyitva, de a belső terem falán levő, meg persze az udvarra és egyéb helyekre kirakott cuccok maradnak a helyükön utána is, szóval aki lemaradt a szombatról, annak bőven van még ideje pótolni.

A kirakott cuccok mennyiségéből adódik, hogy képből is rengeteg, valahol százharminc körül, ezért gondolkodtam azon, hogy szétszedem a cuccot több adagra, de végülis inkább marad így, egyben az egész és így ez lesz a blog eddigi legmonumentálisabb bejegyzése. Szóval, mint magát a kiállítást, ezt is egy idő lesz alaposan átnézni, tehát kellemes scrollozgatást lefele és pár képből szokás szerint van nagyobb verzió is, szóval figyeljetek a kis egér ikonokra is a jobb felső sarkokban. (A Tűzraktér, főleg a tornateremben és környékén egyébként már eddig is tele volt streetartos cuccokkal, így azokat most kihagytam, de nemsokára sorra kerülnek azok is a klubos-romkocsmás sorozatban.)

A galéria

A megnyitó…

…és a matrica turkáló.

A vendégkönyv…

…és a keresgélős játék gyűjtődoboza.

Nomeg a főépület folyósói…

…az udvar…

…és a bejárat.

24 Responses to “Ragad Art”

  1. Madaras says:

    szerintem nagyon jól sikerült ez a kiállítás.
    még kellemes meglepetések is értek, hogy olyan plakátok kerültek elő, amikre már nem is emlékeztem! hajrá hajrá! király bejegyzés!

  2. Madaras says:

    az viszont felháborító, hogy a maradék egy képem is leszakadt :D

  3. Kornél says:

    Köszönet a véleményért.. Talán a következő jobbra sikeredik, és a hibákat ki tudjuk küszöbölni. Ha van rá lehetőség, a képeket elkérném! :)
    A Madaras kép meg önálló éltre kelt.

  4. Kornél says:

    A kiállítás körülbelül 3 hétig marad fent teljes valójában, egy kisebb megszakítással, mivel a pénteki Macskajaj Bulin másik kiállítást helyeznek fel, de utánna visszakerül.
    A Falragasz fal pedig olyan mint a Berlini! Csak ha lebontják! :D

  5. s.a.s. says:

    tetszett a kiállítás, jó volt a hangulat
    itt a fotókon szinte az egészet újra lehet nézni

  6. poxy says:

    Szia!

    A szeretlekmagyarorszag.hu-ra írok a rendezvényről. Nekem elég béna fotóim lettek, és az a kérdésem, hogy tőled vehetnék-e át fotókat, természetesen a neved és a blog, mint forrás feltüntetésével? Lenne ez ellen kifogásod?

    Előre is köszi a választ!

    Pokorny Szilárd Poxy

  7. Case says:

    Kornél: Kösz az infót, már frissítettem is a fentieket. A kiállítás leszervezéséhez meg tényleg gratula mindenkinek, aki benne volt, félelmetes, hogy milyen mennyiségű cuccot szedtetek össze hozzá. A pár kisebb hiba meg tényleg csak apróság volt, nem voltak zavaróak, szóval remélem tényleg lesz majd folytatás. :)

    poxy: Persze, persze, nyugodtan. Majd ha megvan a poszt, akkor légyszi dobj ide egy linket kommentben.

    Madaras: Láttam, hogy a flickr profilod is megszünt… Van valami helyette valahol vagy nincsen már online madárkodás?

  8. Madaras says:

    lesz lesz!
    és tudom, hogy ki vagy! csak nem mondom el.
    najo egy szemüveges úr? láttalak láttalak, csak utólag esett le, hogy te lehettél az. hát szégyellheted magad, h nem beszéltünk! pedig sas barátunk is ott volt, teljes bagázs!

  9. NY says:

    még milyen jó hogy a beszélgetés a tisztelet meg minden volt azt a cuccom kb 1 órát nem bírta falon mert hát bele kell baszni mert az a menő.
    am nagyon jó volt a buli még több ilyet !!!

  10. yard says:

    komoly cikk. respekt érte

  11. Madaras says:

    jaja, én is írtam egy-kettőt erre info beleírt. nem akartam feszegetni a kedélyeket az infonál, de nála taplóbb embert nem nagyon ismerek!

  12. type says:

    info az enyémeket az utcán szokta leszedni, aztán odabiggyeszti a helyére a sajátját. nem tudom hogy értesül olyan gyorsan arról a meglehetősen ritkaságszámba menő eseményről, hogy elhelyeztem egy matricát valahol, de kábé egy napot bír ki a cucc. :)
    kedves emberke lehet.

  13. type says:

    na jó, nem mindig ő szedi le, biztos, de a legutóbbi letépett mellett megjelenő info matrica meglehetősen gyanút keltő volt. :P

  14. Ronaldo Occy says:

    Very cool street art exhibition…

    congratulations to all

    Ronaldo Occy…………
    from Rio de Janeiro – Brazil

  15. Kornél says:

    Case kérlek írj rám! szeretnék hozzájutni a képekhez, mert amiket mi csináltunk vállalhatatlan.. :S Segíts kérlek!

  16. Red Target says:

    Parabéns pela exposição! Ótimos trabalhos! Gostaria de ver a foto do meu alvo!
    Abraço!
    Priscila (Rio de Janeiro – Brasil)

  17. Nova says:

    Szia! Én is átvehetnék néhány képet forrásmegjelöléssel, mint az előző kolléga? A hg.hu-ra lesz a cikk :))

  18. Case says:

    Nova: Persze, csak nyugodtan, csak egy linket kérnék majd ha meglesz a cikk :)

    Madaras: Az urazást kikérem magamnak! És egyébként is tagadok mindent, ott sem voltam! :D De persze, igérem, ha lesz legközelebb valami ilyesmi, akkor pótoljuk az ismerkedést, ha pedig meglesz a madaronline, akkor kérek ám majd linket!

  19. Ron says:

    én is sorba állnék a képek miatt. :)
    Linkelnék persze, ha lesz cikk.

  20. Case says:

    Oks, de hova lenne a cikk? :)

  21. Nova says:

    Itten van a cikk :) A végén külön köszönet neked! http://hg.hu/cikk/design/11317-stencilparadicsom-a-tuzrakterben

  22. Case says:

    Nova: Köszi! Látom egy nagyonokos kommentelő azért ott is akadt. :D

  23. […] azért szomorú, hogy a szép emlékű Ragad Art óta a lazán legjobb hazai street artos kiállítást némileg beárnyékolja a Műcsarnok […]

  24. […] már többször szerepeltek itt a blogban, két éve egy külön poszt is volt róluk, de a Ragad Art és “Banksy” kiállításon is felbukkant jópár rajza, matricája, nomeg ott van a […]

RSS feed for comments on this post.