Nem igazán szoktam véleményeket írni ide bármivel kapcsolatban, de most egy kis építőjellegűnek szánt kritika kedvéért asszem kivételt teszek.
Szombaton volt a korábban már emlegetett Vakondok filmbemutató a Kuplungban és kicsit felemás élmény volt. Végülis két vetités volt, egy sajtósabb verzió öttől és a nyilvános héttől, melyek közül én a másodikra mentem, amire elég szépen meg is telt a hely egyébként. És, hogy miért volt felemás élmény? Azért mert habár a dokumentumfilm témája (városi szubkultok, kreatív kitörési lehetőségek a nagyvárosi élet egyhangúságából) alapvetően baromi érdekes és óriási potenciál van benne, de sajna ez a végeredményben sok helyen elsikkadt. Az előzetesben engem a sablonfordulatokkal megtűzdelt, kicsit talán túl erőltetetten jófejkedni akaró stílus zavart és ez megmaradt a filmben is, de egy idő után igazából hozzá lehetett szokni és nem is ez volt a fő gond. Meg nem is a technikai gebasz, ami miatt már a film előtt elnézést kértek, miszerintis, hogy néhol a háttérzaj és a rossz hangfelvételek miatt alig-alig érthető a beszéd, amit feliratozással oldottak meg végül. Igaz, sajna nem mindenhol ahol szükség lett volna rá, de azért nagyrészt ezzel sem volt probléma.

Az egyik fő gond az volt szerintem, hogy a film készítője túlzottan a központba helyezte saját magát, ami egy ilyen témát bemutatni akaró dokumentumfilmnél nem feltétlen szerencsés és sokszor volt az az érzésem, hogy ez az egész inkább szól róla, meg a haverjairól, mint arról amiről elvileg akar. És a nagyobb gond is kapcsolódott ehhez: az hogy nem volt az egésznek egy végiggondolt felépítése, a megszerkesztett, témára koncentráló beszélgetések helyett sokszor inkább valami “dumálok a haverokkal” tipusú házivideó benyomást keltette a film.
Maga a film öt, rövid átvezetésekkel tagolt részből állt: elsőnek egy parkour-freerun témában érdekelt sráccal beszélgetett a riporter, utána a többek közt a kerekfejű majmairól ismert streetartos, Oliver Arthur következett, majd egy hip-hop / grime MC, egy snowboardos és végül Budha Tomi, a másik street art celeb. Ebből számomra az abszolút mélypont a grime szekció volt. Ott is megvolt a potenciál, lehetett volna beszélni magáról a stílusról, arról, hogy a dubsteppel ellentétben miért terjed sokkal kevésbé Anglián kívül, hogy mennyire lehet átültetni magyar közegbe, vagy akár az előadóról, a készülő lemeze munkálatairól, közreműködőiről is lehetett volna valami részletesebb, összeszedettebb dolog. Szóval bőven össze lehetett volna hozni ebből egy érdekes beszélgetést, ehelyett az elején egy félmondattal elintézték a műfajt, kb. annyival, hogy angol és köze van a dubstep és UK garage stílusokhoz, onnantól kezdve pedig igazából nem szólt semmiről az egész, olyan volt mintha két régi haver cseverészett volna, miközben ott volt egy kamera is véletlenül, meg pluszba volt valami videóforgatáson készült kitérő is, ami végképp üresjárat volt. A Budha Tomi, parkour és snowboard (habár nem teljesen értettem, hogy a snowboard hogyan passzol a városi undergroundról szóló filmbe, egy deszkás lényegesen jobban illett volna a koncepcióba, szóval itt is az jött be, hogy valószinűleg azért ő szerepelt, mert haver) rész már lényegesen jobb volt, de ezeknél is azon csúszott el az igazán ütős anyag lehetősége, hogy túl random volt az összes beszélgetés, nem volt felépítve az egész, inkább olyan “mi van veled mostanság?” jellegű volt, nem ment rá eléggé egyik felmerült témára sem. Ellenben az Oliver Arthurról szóló részre nagyon összekapták magukat a készítők: ez maximálisan lekötötte a figyelmet, az adott témát is elég jól körbejárja, korrektül bemutatta magát az alkotót és tette mindezt szórakoztató, sztorizgatós stílusban.

Ha az egész film ilyen lett volna, ha jobban látszott volna az összefogó koncepció, nomeg a szándék, hogy ténylegesen a szubkultokat és azok résztvevőit mutassák be, akkor egy iszonyat jó és erős kis cucc születhetett volna ebből, így ellenben csak egy érezhetően lelkes, de felemás szájízt maga után hagyó próbálkozás lett, ami mintha maga sem teljesen tudná, hogy miről is akar szólni. Ami viszont kétségtelenül feldobta az egészet, az a vizuális kivitelezés volt. Igaz, maguk a beszélgetések kissé esetlenül voltak filmezve, de a két streetartos háttérben felbukkanó, a környezetbe tökéletesen bepasszintott figurái ezt simán elfeledtették, a film elejére és végére (már közben is egy-két helyre) jutott pár nagyon hangulatos életkép Budapestről, meg voltak még itt-ott telitalálat jelenetek (mint az abszolút fénypont: a parkour rész mutogatós közterületesei), melyek nagyon profin sikerültek és melyekre joggal lehetnek büszkék az egyébként bevallottan amatör készítők. Csak hát magára a témára kellett volna jobban odafigyelni.

Viszont maga a kezdeményezés, minden hibája ellenére abszolúte támogatandó, szóval remélem, hogy lesz ennek majd valamilyen formában folytatása… és a készítő / riporter / főszereplő film utáni mondandójából is az derült ki, hogy vannak még terveik dögivel, vagyis ha lesz majd valami fejlemény arról persze igyekszek beszámolni. A vetités mellé egyébként volt egy elvileg nagyobbra tervezett, de végülis eléggé minimálra sikeredett kiállítás is, plusz utána party hajnalig, nagyrészt a filmben is felbukkant zenészekkel, maga a film pedig ingyenesen letölthető itt, szóval mindenki megnézheti és eldöntheti, hogy mennyire voltak jogosak, vagy éppen totál alaptalanok a fenti kifogások.

Meg kicsit más téma, de: magáról a helyszínről, a belső designban a street artot preferáló Kuplungról is van raktáron egy csomó kép, mind a régi, mind a mostani állapotában, szóval lesz majd azokból is egy nagyobb poszt valamikor a közeljövőben.