08 JunWrite4Gold 2009 képek

Szombaton lezajlott a korábban is emlegetett nemzetközi graffiti verseny, a Write4Gold Közép-európai (illetve a hivatalos elnevezés szerint Kelet-európai, de inkább volt az közép) selejtezője, aminek végülis a Köztársaság téri metro4 építkezés park felöli fala adott helyt. Az időjárást nagyon ordenáréra tippelték a meteorológusok, ehhez képest szerencsére gyönyörű nyári idő volt és amolyan kedélyes piknik hangulatban telt az egész rendezvény. A hazai, valamint cseh, szlovák, szerb és horvát csapatok (a programfüzet szerint tíz crew, graffitiből ellenben kettővel több volt tehát fene tudja, hogy kik is voltak végül a résztvevők pontosan) nagyon komoly dolgokat hoztak össze, habár ez mondjuk azért egy ilyen eseményen nem meglepő. Szervezéssel ellenben voltak kisebb zökkenők, mindenekelőtt az infóhiány. A kezdési időpontra például online két verziót is lehetett találni, erre kiderült, hogy egy harmadik a helyes, a nemzetközi oldalon még a programból is egy régebbi változat volt fent, a hazai szervező oldalán pedig még említés szintjén sem szerepelt a rendezvény, de még a helyben osztogatott mini programfüzetben is voltak pontatlanságok. Mondjuk ezek persze csak apróságok voltak (amiket azért remélhetőleg legközelebbre, ha megint nálunk lesznek a selejtezők, kiküszöblek majd), a lényeg amúgyis az volt, hogy a résztvevő csapatok mit produkálnak, azzal pedig szerencsére nem volt gond.

Az igazi probléma egészen más volt. Mivel sajnos a befejezést és az eredményhirdetést nem tudtam megvárni (helyezésekről még nem találtam pontos infót, csak annyit tudni egy indexes cikk alapján, hogy az első két helyen hazai csapatok végeztek, a harmadik helyet pedig szlovákok csípték meg), így vasárnap kora reggel visszamentem, hogy végigfotózzam a kész cuccokat. Ami azonban csak részben sikerült, mivel egyetlen éjszaka elég volt ahhoz, hogy a tizenkét festmény közül négyet (hármat teljesen, egyet pedig félig) átfessenek valami roppant bátor retardáltak. Ahhoz képest, hogy a tavalyi művek nagy részét még mindig meg lehet nézni a Rákóczi téri metrópalánkon, itt a még megmaradtaknak sem jósolok nagy jövőt, köszönhetően annak, hogy a fal az éjjel kihalt parkra néz, vagyis semmiféle védelmet nem élvez. Whatever.

Azért szerenécsre a verseny nagy részét sikerült megörökíteni, szóval következzenek a képek, a poszt alján pedig pluszban még pár link mások fotóihoz, amelyeken szerencsére azok a cuccok is szerepelnek, amikről én lecsúsztam. Jópár képből van nagyobb verzió is, szóval azokra klikk. A verseny egyébként négy részből állt: a fő szekcióban az Only The Brave mondatot kellett összehozni 15 méteren, 8 óra alatt; a throw-up versenyben egy BDP felirat volt a feladat, a tag és a sketch részről lemaradtam, de ott is megadott szövegeket kellett tagelni, illetve a vázlatfüzetben megrajzolni.

UPDATE!
Időközben kikerültek a Write4Gold oldalára a végeredmények:
1.Hungarians Finest (H) click
2.KNPV (H) click
3.DKH (Slovakia)
(Nem tudja valaki véletlenül, hogy a szlovákok melyiket csinálták?)

Ez pedig a belső udvaron volt a dekor, ahol a DJ is ügyködött, nomeg ahol a throw up verseny folyt.

Utóbbi engem speciel annyira nem érdekelt, de azért ott is született 1-2 jobb darab:

És maga a graffiti verseny. Nem időrendileg ömlesztve, hanem külön-külön graffitinként, in progress (jobb esetben) a vázlattól a kész festményig.

És itt kezdődnek a gondok. Ezek már azok, amik az éjszakát sem élték
túl, az utolsó kettőről pedig, mint utólag észrevettem, menet közben
sem csináltam sajna sok használható képet.

Ennyi maradt belőle vasárnapra. A többiből pedig még ennyi sem.

Az utolsó pár graffitiről itt vannak a legjobb képek, itt és itt pedig még két galéria szombatról.

Edit1: Mint a kommentekből kiderült, az átfestés a legálfalon korábban levő graffitik készítőinek amiatti felháborodásának következménye volt, hogy gyakorlatilag egyik napról a másikra szemelték ki a szervezők a helyszínt és fedték le az ő cuccaikat.

Edit2: És egyébként ez lett a blog történetének messze legnépszerűbb bejegyzése, főleg miután ki lett linkelve a write4gold hivatalos oldalára is és a látogatottság egy pár napra a 400-as átlag fölé is felcsusszant (ami a normális kb. 10-15-20-szorosa).

Comments are closed.