29 NovBanksy, vagy nem Banksy? Bénázás vagy zseniális média hype?

Ahogy annak idején itt a blogban is szó volt róla (itt), még januárban bukkant fel egy hír a Műcsarnok oldalán, hogy idén ősszel Banksy kiállítás nyílik Budapesten. Nos, nem nyílik. Kicsit igazából fura volt már akkor is, hogy nem maga a múzeum volt bejelölve helyszínnek, hanem az alagsori galéria, de erre a nagy izgalomban nem igen figyelt fel senki. Aztán valahogy elült a dolog, a múzeum oldaláról is nyom nélkül eltünt a hír pár hónapig és már mindenki azt hitte, hogy ennyi, nem lesz semmi, míg nemrégiben újra felreppent a hír, hogy hát dehogynem.

Készült hozzá facebook event, amire fel is jelentkeztek bő tizenkétezren és érthető mód megint az egekig csapott az izgalom, annak ellenére, hogy továbbra sem volt abszolúte semmi konkrétum arról, hogy mi is lesz, csak eléggé látványos terelés és ködösítés ment mindenhol szervezői részről. Belőttek egy-két nyitási időpontot, amiből végül, több halasztás után december 8 lett (vicces mondjuk, hogy a fentemlített fb event továbbra is nov 22-es dátummal fut). Majd szépen lassan kiderült, hogy hát igazából az a helyzet, hogy ez a kiállítás nem is kiállítás, nem is lesz semmi Banksy-tól, csak a Exit Through The Gift Shop című filmjét vetítik majd le magyar felirattal (állításuk szerint itthon először, ami persze szintén nem igaz). Utólag persze ment a magyarázkodás, hogy hát ahhoz az fb eventhez a szervezőknek nincs is közük, a Műcsarnok csak az eredetileg behirdetett dátum után csinált saját eventet (itt, szűk kétszáz emberrel), az oldalukra pedig kikerült egy feltünően semmitmondó kis ajánló (itt), amiben mondjuk van egy olyan érdekesnek hangzó (az állítólagos kiállítás tényleges témájához persze csak éppenhogy kapcsolódó) kitétel, hogy “az eseményre a magyar urban art és underground szcénát is bevonva építjük fel a teret, így több meglepetés mellett különleges környezetben kerül sor a vetítésekre“, azonban arról, hogy ez ténylegesen mit takar már megintcsak egy szó nincs sehol a hivatalos forrásokban.

Ha valakit jobban érdekelnek a részletek, akkor érdemes átfutni az index és az origo témába vágó cikkeit, egy dolog azonban biztos:

Ez most vagy tényleg az aminek látszik, vagyis egy elképesztő módon elfuserált bénázás, utólagos, meglehetősen fejetlen, következetlen magyarázkodással súlyosbítva.

Vagy pedig az év legzseniálisabb médiahúzása, ami igazából maximálisan hű a “kiállítás” tényleges témájához, vagyis a Banksy filmhez. Ami szintén nem az aminek elsőre láttatja magát, nem arról szól, ami / aki elvileg a témája, valamint igazából kifejezetten érdektelen, sőt, unalmas (ha valaki nem látta volna: a film viszonylag érdekes, ténylegesen Banksy és baráti köre tevékenykedését bemutató felütés után hamar támát vált és a továbbiakban a fájdalmasan unalmas Warhol wannabe Mr. Brainwash karrierjét veszi végig). Ezzel szemben iszonyatos mértékű felhajtás volt és van körülötte, csakúgy mint a Műcsarnokos akció körül. Ha ők ezt a szellemiséget próbálták megidézni ezzel az egésszel akkor tényleg, komolyan gratulálok nekik, mert zseniálisan sikerült a dolog. Csak hát ugye kár, hogy jó eséllyel nem erről van szó.

2 Responses to “Banksy, vagy nem Banksy? Bénázás vagy zseniális média hype?”

  1. beast says:

    Ezt ma rakták ki a fbjukra: “A Műcsarnok csaknem egy évvel ezelőtt, 2011. december 10-én tette közzé nyomtatott formában 2012-es programtervét, melyben – többek között – szerepel a Kijárat az ajándékbolton át – Banksy című tárlat is. A kiállítás a Mélycsarnokban, a Műcsarnok projektgalériájában az eredeti tervek szerint valósul meg, építése jelenleg is zajlik. Minden más információ alaptalan találgatásokon alapul.”

  2. Case says:

    Szóval akkor az index cikkének lett igaza, hogy ma már egy darab eredeti mű sem kell ahhoz, hogy valakinek tárlatot nyithasson egy múzeum. És egyébként meg mindenki hülye, aki azt hitte, hogy igen.

RSS feed for comments on this post.