03 MayTöbb graffitit az ovikba!

Nemrég kaptam egy megkeresést egy pesti óvodától, hogy mit gondolok, nem lennének-e esetleg olyan graffitisek, akik az elhagyott vasúti és gyárfalak mellett szívesen festenének egyszer egy óvoda falaira is? Mivel borzasztó jó, pozitív dolog szerintem, hogy egyáltalán felmerült az ötlet, hogy bármennyire is ellenkező irányba igyekeznek sokan befolyásolni a közvéleményt, vannak akik nem tesznek egyenlőségjelet a graffiti és a firkálás közé, sőt ez jut eszükbe, mint lehetőség egy ovi kidekorálásánál, ezért pár levélváltás után eldöntöttem, hogy igyekszek segíteni nekik és közzéteszem a felhívásukat és (ha akadnak jelentkezők) akkor segítek nekik egyeztetni. Tehát:

Több graffitit az ovikba! – óvodadekorálás a XV. kerületben

Amit a helyről, lehetőségekről tudni kell:
Az ovi a XV. kerületben van, egy kis utcában (Hartyán köz), a Pólus és az Asia Center közelében és magának az óvoda épületének külső falairól, valamint az udvaron levő kis tűzfalszerűségről lenne szó (képek a poszt végén). A témabeli megkötés nincs, azt az érthető apróságot leszámítva, hogy lehetőleg valami olyasmit szeretnének, ami passzol a helyhez, de még ez sem igazi kikötés, csak “nyilván nem egymást aprító drogdílerek kellenének egy sikátorból. :)”

Viszont, sajnos az ovi, az anyagi helyzetéből adódóan, a lelkes gyereksereget leszámítva nem tud más ellenszolgáltatást felajánlani (vagyis a festéket sajna nem tudják fizetni), ellenben ha akad jelentkező szponzor, akkor az ő hirdetésük számára a hely utcára néző kerítésén természetesen tudnak helyet biztosítani. A jelentkezéseket (ha lehet akkor egy-két korábbi munkáról készült képpel, vagy egy linkkel együtt), kérdéseket, javaslatokat első körben a blog emailcímére várjuk (streetartbp@gmail.com), a festés időpontja és minden további dolog pedig majd természetesen a felhívás sikerétől függően alakul.

És még annyi kérés a végére, hogy aki tudja, az kérném, hogy ossza meg a felhívást akár blogokban, akár facebookon, hogy minnél több mindenkihez eljusson az infó. Előre is kösz minden segítséget!

One Response to “Több graffitit az ovikba!”

  1. […] emlékeztek még, pár hete volt egy felhívás itt a blogban, ahol egy pesti óvoda keresett vállalkozó kedvű graffitiseket, akik a megszokott […]

RSS feed for comments on this post.